2016. július 21., csütörtök

Menekültek, bevándorlók - idegengyűlölet

Nem kétséges, hogy a magyar kormány most már átgondolt módszerességgel szítja az idegengyűlöletet. Az első plakátkampányt még lehetett akár ügyetlenséggel, enyhe bunkósággal, és a belföldi hatalmi érdekek túlzott előtérbe kerülésével mentegetni, direkt uszító szándékot akkor még nem feltételeztem. Amikor azonban a nyugat-európai terrorcselekményeket a kormányzati kommunikációban egyértelműen összefüggésbe hozták a menekültválsággal, nem lehetett józanon gondolkodó ember számára kétséges, hogy az idegenek, jövevények, menekülök, bevándorlók, migránsok elleni hecckampányról van szó - amely sajnos találkozott a magyar lakosság jelentős részének tetszésével. Az országban olyan sok a frusztrált, boldogulását hiába kereső ember, annyian küszködnek mindennapi gondokkal, hogy számítani lehetett rá: a felgyülemlett keserűség és indulat másra sem vár, csak hogy valaki rámutasson arra, mitől érhetsz még rosszabbul, mi veszélyezteti azt a nagyon kevés kevés javadat, biztonságodat, megélhetésedet. Na mi? Hát a migránsok. És az a szemét EU, amely €-milliárdokkal tömi az országot. Képes 1300 menekült befogadását elvárni. Illetve hát nem is menekültek ezek, hanem életveszélyes migránsok, terroristák. Rémes.

A hülyítés egyik szép eredménye, hogy kiműveltnek gondolt emberfőket a tökéletesen sikerült manipulálni. Ekletáns példa Goór Nagy Mária színész, színiiskola vezető, aki megtestesítette a vicces példázatot, amikor nagy dühvel kijelentette élő tévéműsorban: "Nem vagyok rasszista, de gyűlölöm az arabokat". Másnap aztán mosakodott: ő nem arabokat, hanem terroristákat akart mondani. (Persze a szövegkörnyezetből kiderült, hogy dehogy). De nemcsak róla van szó. Grendel Lajos, az általam igen nagyra tartott író, egy FB-jegyzetében idiótáknak nevezte azokat, akik nem látják, hogy a terrorcselekmény a migránsválság következménye. De más példákat is mondhatnék: sok barátot és ismerőst vesztettem el az elmúlt hónapokban amiatt, hogy nem tudtam elviselni gyűlölködő magatartásukat.

Az új plakátkampány aztán betette az ajtót. Feljelentettem Magyarország kormányát uszításért.

2016. június 25., szombat

Foci EB és a szurkolók

Cirka 30-35 éve szoktam le véglegesen a kívülről is tetten érhető focis szurkolásról, bár azelőtt se számíthattam túl vehemens és nagyon elkötelezett drukkernek. Valamilyen szinten a sport azért mégis érdekelt, nem egyszer töltöttem órákat sportközvetítések nézésével. Asztalitenisz, tenisz, könnyűatlétika, boksz, foci - elszórakoztatott, élveztem. De hatalmas élmények ekkor már nem értek és nagy szurkolásaim sem voltak. Aztán előbb a foci, majd maga a sport is szépen kiszorult az életemből, bár boxmeccset még   néhány éve élvezettel végignéztem - de most már hosszú ideje azt sem.

Viszont az utolsó nagy futballélményem 46 évvel ezelőtt volt, ez pedig az 1970-es VB elődöntőjének egyik meccse volt Olaszország és Németország között. Magára a meccsre már alig emlékszem, inkább csak arra, hogy lázba hozott, végigizgultam. Úgy rémlik, az Olaszoknak drukkoltam (nyertek), de inkább a meccs fordulatossága, a két csapat más-más stílusú küzdeni vágyása fogott meg. 13 éves voltam...



...Sokáig megtartóztattam maga, hogy a mostani EB-ről és a magyarok szerepléséről bárhogyan is megnyilvánuljak: nem is igazán volt véleményem semmiről, eléggé hidegen hagyott és csak valahol a tudatom mélyén kívántam (szurkoltam), hogy valami jó kisüljön ebből a dologból. Ami viszont mégis túlment az ingerküszöbömön, az a magyar szurkolók viselkedése, illetve az erre adott reakciók. Amit erről gondoltam, azt a Kárpáti Vipera elsziszegte: A fociról azért se!

Sejtettem, hogy ezzel indulatokat váltok ki, furcsálltam is, hogy a Facebookon leginkább csak egyetértő reagálásokkal találkoztam. De aztán persze jött egy kioktató hangú, személyemet is támadó "szurkolói vélemény" - egy távoli (bár személyes) ismerős tett túlontúl hosszú és számomra eléggé érdektelen megjegyzéseket, tisztában voltam vele, hogy egy szurkoló leginkább csak ilyesmiket írhat. Rövideket, letudósokat válaszoltam. Aztán azt írta, hogy rosszul viselem a kritikát. Válaszomat ide tűzöm:
a kritikát remekül viselem, kb. 30 éve szórják a fejemre, amióta tudatosan szembemegyek a látszatmagyarsággal, az üres szólamokra alapozott öntudattal, a nemzeti féltéglára való hivatkozással. amit most látok, az népbutítás eredménye, beteges tömegpszichózis. tisztában vagyok vele, h aki ebben szembemegy a 'nemzeti érzülettel', az kihúzza a gyufát. viszont tök fölösleges magyarázni, hogy nekem is alapvető létszükségletem a magyar nyelv és kultúra és hagyomány, csak épp nem úgy gyakorlom a magyarságomat, mint a sokaság. kár bizonygatni, hogy dehogynem örülök minden magyar sportsikernek, dehogynem szurkolok! csak ezt egyfelől más hőfokon teszem, másfelől ha túl sok a zavaró tényező, akkor azoktól nem tudok eltekinteni. mert ha a levesembe egyetlen csepp trágyalé kerül, az maga is trágyalé lesz és nem leves többé. a trágyalé most sugárban ömöl, kérek engedélyt undorodni
Reagálás: trágyának nevezem azt, aki nem ért velem egyet. Ezt pontosítanom kellett:

trágyalé (többek között): buzizó, cigányozó, zsidózó, anyázó, üvöltő, átmászó, felmászó, verekedő, dobáló, petárdázó idióta szurkolótársaid
Erre már nem jött válasz.


2016. június 22., szerda

Lehetek-e SEO-szakértő?

Google szakértő - SEO szakember
A SEO-szaki optimalizál
Harminc egynéhány éves koromig én nem igazán tartottam magam felnőttnek. Annak ellenére sem, hogy már gyerekeim voltak, komoly szerkesztőként dolgoztam egy kiadóban, 5-6 könyvem is megjelent akkorra. És mégsem. Leginkább azért nem, mert nem vettem magam eléggé komolyan, kicsit értetlenkedve néztem családomra, munkámra, sikeremre: hogy én, a kölyök, már itt tartok.

Ugyanezen okból nem érzem magam SEO-szakembernek sem. Hiába foglalkozom ezzel a szakmával tíz éve, hiába mélyedtem el a keresőoptimalizálás elméletébe és gyakorlatába, hiába vagyok képes látványos sikereket elérni: azért valahol mégis annak a a honlapokat bütykölgető amatőrnek érzem magam, akit mérhetetlen örömmel tölt el, ha rájön, hogy miként lehet egy képet a szövegben jobbra vagy balra zárni.

Ennek a témának a felvetésére most több okom is van. Az első az, hogy bár hosszú ideig az én honlapom volt az első a Google-találatok közt arra a keresésre, hogy SEO-szakértő - most azonban letaszítottak erről a trónusról,és alighanem egy valódi szaki honlapja került az élre. Nem mintha még így is nem lenne számomra nagyon megtiszteltető a dobogó második helye, picit azért mégis bánt a dolog. Megpróbálok hát tenni ellene, igyekszem visszatornázni magam.

Már csak azért is, mert a fentebb említett tíz év éppen kerek lesz nemsokára. Erről főblogomban írtam, bár igaz, egy hónappal elnéztem a dátumot, tehát július 19-én lesz a kerek évforduló.

Posztomban méltattam a verseny győztesének szakmai tudását, megemlítve, hogy nekem SEO-ismeretek helyett
csak kreativitásom volt, a keresőoptimalizálásról majdhogynem akkor hallottam először, elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat híján lelkesedéssel és ötletességgel, egyéni megoldásokkal operáltam. Hogy amatőrként három honlapommal is ott lehettem a profik top10-esében, az máig jó érzéssel tölt el. | Az első versenyt követte a második, ez már díjazásra ment, itt 10. lettem, a harmadikon az első 20-ba is nehezen fértem be (ha jól emlékszem). Ennél azonban fontosabb, hogy komolyabban is elkezdett érdekelni a keresőoptimalizálás, és hovatovább hobbimmá, később szenvedélyemmé, mára pedig az írást is háttérbe szorító legfőbb tevékenységemmé vált. Ezért fontos dátum a tíz évvel ezelőtti. | Gondoltam is, megünneplem azzal, hogy az akkori eseményeket és magam szereplését összefoglaló felújított weboldalt feljuttatom a Google első helyére. Majdnem sikerült, ám a Wikipédia, úgy tűnik, pillangószívben is verhetetlen. De a második helyen csak ott vagyok...
Egy másik posztomban is említettem az akkori versenyt annak apropóján, hogy alig tudtam összeszámolni blogjaim számát. hetven fölé emelkedett...

Na jó, hát persze: kell személyes blog, kell közéleti, nyilván indokolt, hogy legyen Kárpátalja-blogom. És Piréz-blogom. És Tsúszó-blogom. És honlapajánló blogom. És versblogom. És virtuális irodalmi felolvasóhelyem. És virtuális Magyar Köztársaságom. És Szabad Európa Rádióm. És Ukrajna-blogom. És ha már regényemnek a neten volt a könyvbemutatója, akkor kell egy Tejmozi-blog is. És hogy a többi könyvem se legyen árva, kell egy könyvesblog. A szellemi játékokat, feladványokat kedvelő sakkjátékos hogy lehet meg játékblog nélkül. És kell egy vagy inkább két közös blog Évával. Meg a szerteszét megjelent posztjaimból havonta válogató webmagazin is kellett, de nagyon. Meg egy olyan is szükségessé vált, amely csak a KULT témájú írásaimat (főleg filmes jegyzeteimet) tartalmazza. De itt talán meg kellett volna állni. Ez még nem lett volna több, mint írói énem kiterjesztése a virtuális térbe, a világhálóra, a webre. De nem álltam itt meg. | Összesen kb. hetven darab. Félelmetes. De most már százig aligha állok meg...

2016. június 13., hétfő

A kárpátaljai magyarság exodusa?

Kárpátaljai magyarság - exodus? - Tömeges kivándorlás
Eltűnik-e a térképről a kárpátaljai magyar etnikum?
Nem tudom, hogy valóban exodus-e az, ami történik. Valószínűleg nem pontos ez a szó arra a jelenségre nézve, ami meghatározza (megpecsételi) a kárpátaljai magyarság sorsát. Az exodus rövid idő alatt lezajló teljes kivonulás, kimenekülés. Esetünkre egyik sem áll. A folyamat évtizedek óta zajlik, saját megfigyelésem szerint már az 1960-as-70-es években is voltak áttelepülő családok, számuk a 80-as években megugrott: az egyre siralmasabb gazdasági helyzet és az egyre merevebb szovjet ideológia egyaránt erre ösztökélt mind többeket (akkoriban még csak a családegyesítés adott lehetőséget a kitelepülésre, akinek nem voltak rokonai, az kiházasodott, illetve kiházasította gyerekét vagy akár özvegy anyját - s pár éven belül kispriccelt az egész család). Jól emlékszem, környezetemben nem egy fiatalnak gyakorlatilag életcéljává vált a kiházasodás. Számos konkrét esetet fel tudok idézni.

Aztán talán a peresztrojka kicsit lelassíthatta a folyamatot, több lett az emberekben a várakozó bizakodás - igaz, talán a bizonytalanság is. Viszont a rendszerváltás után újra tömegessé vált a kivándorlás: ennek sokkal kevesebb lett az adminisztratív akadálya, miközben a függetlenné vált Ukrajnában teljesen ellehetetlenült a helyzet (hiperinfláció, jegyrendszer, áruhiány, munkahelyek tömegének megszűnése stb.). Az 1990-es évek első felében ismerőseimnek és rokonaimnak a sokasága költözött ki Magyarországra, akadtak, akik Szlovákiába, Amerikába, Izraelbe távoztak.

Aztán a hullám kissé elcsitult, de tény, hogy a kárpátaljai magyar nemzetiségi közösségből évente kb. 800-1000 fő távozik véglegesen más országba. Az az ütem évszázadnyi időt tenne szükségessé a magyarság elfogyásához, így ez nem nevezhető exodusnak.

Viszont igaz, hogy az ukrán-orosz fegyveres konfliktus kitörése és a háborús viszonyok kialakulása, a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése és a soron kívüli behívások többszöri ismétlődése rendkívüli módon felgyorsította a folyamatot. Becslések szerint 2013 óta akár 40 ezer kárpátaljai magyar is elhagyhatta szülőföldjét - de hivatalosan az áttelepültek száma ennek csak töredéke, a többségük valamilyen köztes státusban élve van távol Ukrajnától. A családjaikat hátrahagyó hadköteles férfiak egy része bizonyára hazaköltözne a katonai konfliktus elmúltával - de ennél is többen lesznek, akik egy idő után meggyökereznek új közegükben és inkább a családjuk fogja követni őket a biztosabb megélhetésbe, jobb életkörülményekbe.

De ez sem exodus, hiszen még mindig százezres az itthon maradtak száma és ha kicsit is javulnak a körülmények, akkor a kivándorlási tempó is visszaáll az évi cirka ezer vagy inkább kevesebb főre - ami azt jelenti, hogy Kárpátalján még évtizedek múltán is jelentős számban élnek majd magyarok, ám annyi bizonyos, hogy közösségként működni egyre kevésbé fognak, lévén ez most is jószerével csak bizonyos "erőltetés" és "érdekeltté tétel" közepette történik.

Mindezekről most Bárdi Nándor történész, kisebbségkutató egy előadása okán írtam, ő beszélt arról, hogy exodus előtt áll a kárpátaljai magyarság. A fogalom helytállóságában én Tamás vagyok, de azt magam is vallom, hogy a kárpátaljai magyarságnak befellegzett.


2016. június 11., szombat

Aljas nyolcas. Quentin Tarantino filmje, 2015

Tarantino: Aljas nyolcas. A film főszerepkői
Samuel L. Jackson, Jennifer Jason Leigh és Kurt Russell az új Tarantino filmben – Aljas nyolcas

Valaha rendszeresen írtam kis filmes reflexiókat, szubjektív értékeléseket főblogomba, mi több, számos filmcímre rákeresve a jegyzeteimre mutató link a Google első oldalán szerepelt. SEO szaki vagyok elvégre. Az utóbbi időben elhanyagoltam ezt a területet, bár most sem nézek hetente kevesebb filmet, és ezek nem is rosszabbak a korábbiaknak, ritkán érzek ingerenciát arra, hogy elmondjam benyomásaimat. Wes Anderson két legutóbb látott filmjéről már majdnem írtam... aztán valahogy mégsem eredt meg a digitális pennám. Ám az új Tarantino-film váratlanul megihletett...

...Igazi remeklés Quentin Tarantino 2015-ös filmje, az Aljas nyolcas. Bár az író-rendező egyaránt igazodik mind a westernfilmek, mind a történelmi kalandfilmek stílusjegyeihez (és címadásához, lásd: A piszkos tizenkettő), mind a maga-teremtette hagyományokhoz, de mindkét tradíción túl is lép. A klasszikus westernek és kalandfilmek kelléktárán azzal lép túl, hogy a szabadban játszódó nagy jeleneteket, lovasvágtákat, tűzpárbajokat teljesen mellőzi, ehelyett a történés nagyja belső terekben zajlik, szinte kamaradarab-jelleget adva a filmnek. Az egyik belső tér egészen szűk: egy postakocsi belseje. A másik enteriőr tágasabb, de szintén már-már az intimitásig bensőséges: „Minnie rőfösüzlete”, más szavakkal vegyeskereskedése, szatócsboltja, amely azonban egy vendégfogadó szalonja, kávézója, étterme is egyúttal. Ebben a két zárt térben olyan összefüggések bontakoznak ki és olyan feszültségek teremtődnek, amelyek már nem egy vadnyugati kalandfilm,  hanem sokkal inkább egy intellektuális dráma és/vagy egy pszichothriller jellegzetességeit mutatja. A maga-teremtette filmes jegyeken pedig azzal lép túl Tarantino, hogy >> folytatás főblogomban: Tarantino: Aljas nyolcas

film - jegyzet - ajánló - google első oldal

2016. május 26., csütörtök

Réz Pál emlékezete

Nem tudom felidézni, hol és mikor
találkoztam először Réz Pállal. Annyi azonban bizonyos, hogy még a Holmi
előtt volt. Erre azért emlékszem élesen, mert irodalmi berkekben tudni
lehetett, hogy már lezajlottak a lapalapítással kapcsolatos teendők, de
az első szám még jó ideig nem jelent meg. Az én várakozásomat növelte,
hogy történetesen éppen én is lapot alapítottam, a Hatodik Sípot,
és ennek első száma már kijött a nyomdából, amikor 1989 őszén a
Vígszínház előterében összefutottunk Réz Pállal. Nyomban rá is
kérdeztem, megjelent-e már a Holmi, sajnos még nem, mondta, én meg
kivágtam, hogy viszont a Hatodik Síp első száma már elkészült. Igen
szerény kis folyóiratocska volt, jelentőséggel inkább a puszta
megjelenés bírt, nem a tartalom. Váltottunk még pár szót az előadásról,
hogy éppen mit láttunk, arra nem emlékszem, de arra igen, hogy neki
jobban tetszett, mint nekünk.
Ritkán, évente egy-két alkalommal
futottunk össze rendezvényeken, véletlenszerűen. Tervezett
találkozásaink akkor vették kezdetüket, amikor évekkel később szerzői
lettünk a Holminak. Főleg Éva: az ő novelláinak jó néhánya éppen ott
jelent meg elsőként (Réz: „Fenntartjuk magunknak az első elutasítás
jogát”). Pali bátyánk nagyon kedvelte Évát és az írásait, elfogult
szeretettel viszonyult műhöz és szerzőjéhez. De ez nem akadályozta meg
abban, hogy áspiskígyónak nevezze (persze viccesen), ha hosszabb ideig
nem küldött írást. >> Réz Pál és a Margit-híd

2016. április 30., szombat

Linképítés ingyen? Miért magas az ára?



Linkpfil építés önállóan

A lényeg: ha valaki úgy döntött, saját maga végzi a linképítő munkát,
alaposan tájékozódjon afelől, melyek a kerülendő eljárások, melyek a
módjával alkalmazandók, és melyek azok, amelyeket kellő kreativitással
bátran lehet ma is használni a kulcsszavas Google-helyezések javítására. Lehetséges linképítés ingyen? Igen, ha a
honlaptulajdonos maga végzi. Szakember bevonása esetében kreatív
munkával tartalmi összefüggések és releváns szövegkörnyezet kialakítása
révén történik a linkprofil szakszerű felépítése: mivel ez időigényes és
nehezen megszerezhető szaktudást igényel, ezért magas az ára. Néhány
fogást azonban a kezdő linképítők is elsajátíthatnak.



Linképítés ingyen? Mi az ára?

2016. március 29., kedd

Húsvét utáni gondolatok

Annak a jellemzően antropomorf tulajdonságokkal felruházott isteni
személynek a létét valóban mindenestül elvetem, akit a hívők
miatyánkoznak, akinek a büntetését félik, amikor parancsolatait
megszegik, aki megbünteti a rosszakat és megjutalmazza a jókat, aki
magához szólítja az élőket, hogy ne éljenek tovább, akiknek a hívek
megköszönik, hogy ételt-italt adott az asztalukra, akinek a segítségéért
fohászkodnak csip-csup ügyeikben és akinek hálát rebegnek, ha sikerült
jó albérletet találniuk vagy nagyobb baj nélkül felhúzniuk egy épület
falát. Bevallom, az ilyesmit, úgy ahogy van, képtelen ostobaságnak
tartom, és úgy vélem, a napi szinten büntető-jutalmazó istenféleségben
való hit mögött elmaradott, korlátozott, beszűkült, primitív gondolkodás
rejlik. Vagy ami semmivel sem jobb:  gondolati restség, tunyaság. Vagy
ami rosszabb: számító álszentség, elvtelen és önámító megfelelni akarás.


Ezzel szemben azt egyetlen percig sem gondolom, hogy egy képzetes
személyhez magunkban vagy félhangon beszélni,
gondjainkat-tépelődéseinket egy nálunk feljebbvalónak tartott
szellemiséggel megosztani ostobaság lenne. Ellenkezőleg: ha pontosan
tudom, hogy nem a magam fölé helyezett virtuális személy fogja megoldani
napi gondjaimat, nem ő fogja megtorolni a bűnöket és megjutalmazni a jó
cselekedetet, ha nem várok semmit tőle és tisztában vagyok azzal, hogy
az ő létezése csupán az én lelki, érzelmi, intellektuális igényemből
fakad, azaz nekem van szükségem arra, hogy folyamodjak „valakihez”, akit
úgy teremtettem magamnak, hogy fölötte álljon a való világ hívságainak,
s aki ekként akár még magasabb szempontú válaszokat is  adhat a
kérdéseimre, mert felülemeltem őt saját kisszerűségemen – nos, az ilyen
esetre nézve azt gondolom, hogy a magam alkotta szellemi feljebbvalóval
kialakított efféle kontaktus hasznos és építő jellegű lehet, mi több:
az őszinteség érzelmi és a belátás értelmi fokának függvényében a saját
gyarlóságainkkal történő szembenézés felemeli a lelket, megvilágosítja
az elmét. A saját lelkiismeretemnek, jobbik énemnek, legnemesebb
eszményeimnek a kivetítése és egy magasabb rendű képzetes személyben
történő megidézése és megszólítása szép, nemes, felemelő és mélyen
emberi gesztus, az őszinte érzelmek és az emelkedett gondolkodás aktusa.


Istenhit vagy ateizmus?

2016. március 8., kedd

Pirézségem története, 7

Azt gondolom, vérbeli piréz cselekedet efféle kakukktojásokat csempészni a hamis néptörténetből  eredeztetett felsőbbrendűségi tudat dokumentumai közé. Az én Arvisuráimat ugyan nem terjesztik szamizdatként a kozmikus származásban elszántan hívő térítők, nem adja ki egy megrostált változatát a Püski Kiadó, nem idézik amatőr őstörténészek – az internetes keresések világában mégis felbukkannak ezek a piréz Arvisurák, például annak a friss hírnek az apropóján, hogy pirézek fogják megépíteni az első transzgenetikus állatkertet.


Ha tehát a pirézekkel nekem nincsenek is terveim, ám piréz terveim időnként még lehetnek, illetve fordítva is állhat a dolog: előfordulhat, hogy a pirézeknek lesz valami nagy-nagy terve velem.
Aminek majd kellő gyakorlattal ellenszegülhetek. >>Pirézségem története, 7

2016. március 2., szerda

Pirézségem története, 5

 Mi sem áll távolabb a pirézektől, mint a karót nyelt komolyság. Az én
felfogásomban legalábbis a piréziánus elvszerűségbe bőven belefér a
játék, a humor, az irónia vagy akár a hülye vicc. Sőt: nemcsak belefér,
hanem a lényegéhez tartozik. Hát hiszen maga a piréz lét is afféle
duplafenekű identitás, mert ugye a piréz egyik feneke az, amibe
belerúgnak, de a másik az, amelyikkel nagyokat durrant az előítélesen
gondolkodók orra alá.

Pirézségem története, 5