2012. június 26., kedd

Az Egyek bojkottálja az EB-t

Tiltakozásul az ellen, hogy Ukrajnában az egy Timosenko kivételével az összes többi vezető politikus szabadlábon van, a jeles művészeket és gondolkodókat tömörítő Egyek csoport egyemberként bojkottálja és egyben embargó alá helyezi a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjét.  Mint a csoport szóvivője elmondta, az Egyek tagjai nem csupán tüntetőleg távol maradnak a július elsejei kijevi mérkőzés helyszínétől, hanem a meccs közvetítését sem követik nyomon semmilyen médiumban, mi több, még a szurkolás gesztusát sem hajlandóak gyakorolni. Tiltakozásuk nyomatékosítása érdekében a döntő ideje alatt, szigorú orvosi felügyelet mellett, intenzív evősztrájkot folytatnak.

2012. június 18., hétfő

Szép-e a vereckei honfoglalási emlékmű?

Nem szép. De valószínűleg nem is az a dolga neki, hogy szép legyen. Más miatt készült, többtonnás súlya nem a szépészeti tudományok mérlegét nyomja. Valami mást nyom, azt viszont eléggé erősen. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát. Nem esztétikai, hanem ideológiai, világnézeti, történelemszemléleti, nemzetfelfogásbeli térben helyezkedik el

Így aztán bizonyára fölösleges arról vitatkozni, hogy az emlékmű szép-e. E sorok írója azonban néhány dologban biztos:
  1. A kőkolosszust többen tartják primitívnek, otrombának, eltúlzottnak, ízléstelennek, mint ahányan ezt ki is mondják (véleményüket vagy a megtestesített fogalom iránti tiszteletük miatt, vagy mások rosszallásától tartva hallgatják el).
  2. Akik megfogalmazzák fenntartásaikat, számíthatnak arra, hogy nemzetárulónak bélyegzik.
  3. Sokkal kisebb lett volna a hatóságok korábbi ellenállása és csekélyebb lenne az ukrán lakosság nem szűnő ellenérzése, illetve a szélsőséges nacionalisták részéről sokkal kevesebb támadás érné az emlékművet, ha szerényebb és ízlésesebb lenne; ezt a több tonnányi felmagasló tömböt azonban talán nem teljesen alaptalanul érzik sokan provokációnak, főleg akkor, ha ezt az érzésüket nem csillapítja sem a hivatalos Magyarország nemzetsratégiája, sem az emlékművet birtokló kárpátaljai magyarságszervezet magatartása, legkevésbé pedig a magyar szélsőjobb revizionista ideológiája (amellyel a kárpátaljai magyarok közül egyre többen és egyre nyíltabban szimpatizálnak). A látványosan erősödő irredenta hangok közepette nehéz az ukrán felet meggyőzni arról, hogy a monumentum csupán egy történelmi eseménynek állít emléket, nem pedig éppen a lépten-nyomon olvasható, hallható irredenta elképzeléseknek a szimbóluma itt, Ukrajna belterületén, a történelmi Magyarország határán. Ahol létrejötte óta viták és támadások kereszttüzében áll. A Vereckei-hágón.
 A monumentumot és történetét bemutató teljes anyag itt olvasható: Honfoglalási emlékmű a Vereckei-hágón

Online könyvek az interneten

Szaporodnak az anyagok nemrégiben indult weboldalamon, amely a könyv és az internet házasságából született. A leginkább marketing célokat szolgáló és egyre látogatottabb szájton lehetőséget kínálok arra, hogy könyvkiadók, terjesztők, könyves műhelyek, nyomdák, alkotói csoportok vagy akár az egyes szerzők bemutathassák kiadványaikat, termékeiket és/vagy könyves vállalkozásukat. Tetszőleges nagyságú felület bérelhető – igen kedvező áron. Külön oldalt is szívesen készítek az ezt igénylő kiadó, nyomda, webáruház, könyvesbolt, szerző, könyvsorozat, periodika vagy akár egy könyv, regény, netán verseskötet számára. A nyomtatott kiadványok mellett előnyben részesítem az internetről ingyenesen letölthető vagy pedig online megrendelhető e-könyveket.

Egyelőre leginkább magát a reklámot reklámozom, azaz a hirdetési lehetőséget, illetve néhány saját könyvem elérhetőségét adtam meg. Továbbá pedig egy kiadói műhellyel barterüzletet kötöttem, így saját és kapcsolati rendszeréhez tartozó oldalakat reklámozom, cserében ezekre kikerült az én marketingoldalam linkje.

Közreadtam az internet és könyv kapcsolatáról, a digitális technikáról írt néhány korábbi szövegemet is. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy az időközben megjelent könyvemnek is nyitottam egy külön aloldalt. Igen szép lett, hála Csönge borítótervének:


Honlapom a témát érintő számos keresőkifejezéssel a Google találati listák élmezőnyében szerepel, így az érdeklődők egyre szélesebb köre talál rá itt: Könyv online