Magyar irodalom Kárpátalján

Mivel egy érdeklődő rákérdezett a témára, nyolc év távlatából szükségesnek éreztem egy kis összefoglalóját adni annak, ami oly sokáig foglalkoztatott. Új weboldal, úk megfogalmazás: »Közel egy évtizeden át (1996-2004) kritikusi igénnyel igyekeztem elemezni azt, ami régiónkban az irodalom tárgykörében zajlott, vagyis azt a jelenségkört, amelyet jobb híján így szokás megnevezni: kortárs kárpátaljai magyar irodalom. A fogalom igen problematikus, lévén jószerével olyasmit jelöl, aminek a léte egyáltalán nem bizonyított, illetve attól függ, mit is értünk irodalmon. Ha e fogalmat szigorúbb kritériumok alapján határozzuk meg, akkor arra juthatunk, hogy kárpátaljai magyar irodalom nem létezik, és legfeljebb jobb-rosszabb írókról-költőkről, vegyes színvonalú művek megjelenéséről, ideig-óráig működő orgánumokról és szerzői csoportokról beszélhetünk, ám nem tudunk felmutatni sem organikus egészként értelmezhető irodalmi összességet (olyanfélét, amely műnemek, műfajok, stílusok, iskolák, műhelyek mentén eléggé tagolt és gazdag lenne), sem igazán kiemelkedő olyan alkotókat, akikre nem csupán ritka kivételként (és gyakran esztétikán kívüli szempontok miatt) irányulna rá az összmagyar irodalom figyelme. Ilyen kivételek, persze, akadnak, hiba lenne ezek jelentőségét alábecsülni, de az ismeretlenségből (és jelentéktelenségből) kiemelkedő egy-egy író-költő kárpátaljai működése sokkal inkább tekinthető egyéni sikernek, semmint egy irodalmi folyamat természetes és magára a folyamatra visszaható jelenségének. Különösen így van ez, ha a figyelmet kiérdemlő irodalmár - és erre az utóbbi évtizedekben számos példa akadt - nem a többé-kevésbé körülhatárolható és eléggé merev lokális (mondhatnók: provinciális) szellemi hagyományokat erősítve, hanem azokkal inkább szembeszegülve mutat fel a magyar irodalom egészében megmérhető értékes műveket.« >>tovább: Kárpátaljai magyar irodalom

A latin varázsige

Százéves lenne Rodolfó... Ebből az alkalomból elmesélem néhány mutatványomat. Többségüket az ő könyveiből merítettem.

Trükk és memória

A néző által jól megkevert kártyapakli tetejéről kettesével vesszük le a lapokat és 10 párat alkotva dobjuk asztalra őket. Két variáció létezik: lehet színével felfelé és lefelé is. Előbbi hihetőbb, sugallhatja azt, hogy valóban kivételes a memorizáló tehetségünk. Utóbbi talányosabb, látványosabb, de a néző számára nyilvánvaló lesz, hogy valami trükk van a dologban. Nézzük azt a verziót, amikor színével felfelé dobjuk a véletlenszerűen adódó 10 kártyapárt az asztal lapjára - úgy, hogy minden kártya jól látható legyen.

A néző meggyőződhet arról, hogy mind értékükben, mind színükben valóban esetlegesen kialakult párokról van szó, nem is lehet másként, hiszen előtte ő keverte meg a paklit jó alaposan és mi sorban vettük le felülről a lapokat.

Megkérjük a nézőt, hogy a 10 pár közül gondolatban válassza ki az egyiket és annak mindkét lapját jól jegyezze meg.

„Én ezalatt megjegyzem mind a tízet” - vetjük oda mellékesen. Amikor a néző jelzi, hogy kiválasztotta a kártyapárt és mindkét lapját jól megjegyezte, megkérdezzük, hogy valóban emlékezni fog-e rá pár perc múlva is. Igenló válasz esetén megkérjük, hogy a neki tetsző sorrendben szedje össze a párokat, csak arra vigyázzon nagyon, hogy az egyes párok lapjai egymás mellett maradjanak. Elkérjük a 20 lapból álló immár egységes csomagot - és látszatra véletlenszerűen, azaz össze-vissza pakolgatva kirakjuk az asztalra a 20 lapot egy ötször négyes képzeletbeli rács celláiba.

Valójában azonban a kirakás nem véletlenszerű, hanem egy feledésbe merült jelentésű latin mondat négy szavának a betűi alapján történik:

M U T U S

N O M E N

D E D I T

C O C I S

A szöveg különlegessége, hogy minden betű pontosan kétszer fordul elő benne, nincsenek benne páratlan betűk. Az asztalra magunk elé képzelt betűrácsba úgy helyezzük el a lapokat, hogy az egyes párok lapjai az azonos betűknek feleljenek meg. Először tehát az első pár első lapját az első M, a másodikat a második M betűre tesszük (az ábrán pirossal jelölve), majd a két U betű kerül "lefedésre" (kék), aztán a T-T (zöld), az S-S (lila), és folytatjuk a második sor N-jeivel - és így végig, míg nem marad kártya a kezünkben.

Miután mind a 20 lapot kiraktuk (a műveletet gyorsan és "odafigyelés nélkül" kell elvégeznünk - ezt sok-sok végiggyakorolt órával érhetjük el. Ha közben töprengünk, ne adj isten motyogunk, akkor könnyen lelepleződhetünk; megfelelő gyakorlás után a kirakás szinte automatikusan történik, közben beszédünkkel még el is terelhetjük a néző figyelmét: "Remélem, hogy emlékszel a lapokra, mert láthatod, hogy összevissza rakom ki őket, szétszakadnak a párok, ki tudja hová kerülnek a kártyáid"...), megkérjük a nézőt, szemmel keresse ki az általa választott két pár lapját. Ha jelzi, hogy ez megvan, annyit kérünk, mondja meg, mely sorba vagy mely sorokba kerültek - közben hangsúlyozzuk is, hogy a véletlenszerű kirakás okán akár azonos sorba, akár külön sorokba is kerülhettek.

Mivel a latin szövegben minden betű kétszer fordul elő, így a kapott válasz után elegendő magunkban gyorsan kimondani a megfelelő szövegrészt (az egy vagy a két különböző sort) és gyorsan kikeresni benne a két azonos betűt.

Ha például a néző azt mondja, kártyái az 1. és a 2. sorban találhatóak, akkor ez csak a két M betűre tett lap lehet. Ha azt mondja, mindkettő a 3. sorban van, akkor az a két D-nek megfelelő lap. Stb. Ha fejben megvan a két betű, gyorsan felkapjuk a két megfelelő kártyát: "Ezek voltak, emlékszem erre a párra!"

A trükk közben nem szavad "totojázni" gyorsan és rutinosan kell előadni. Ez sok gyakorlást igényel, de megéri, mert a mutatvány igen látványos. Még hatásosabb, ha több nézőnek mutatjuk be, lehetnek akár 10-en is és mi akár ki is mehetünk a szobából, hogy ők megbeszéljék, ki melyik kártyapárt választja (hogy ne legyenek átfedések). Amikor visszajövünk, végigpillantunk a lapokon: "No, akkor én most megjegyzem mind a tízet" - és már lehet is összeszedni a lapokat. Pontos kirakás után a latin "varázsige" segítségével gond nélkül beazonosítjuk az egyforma betűkre került párok lapjait.

Ha a trükköt színéve lefelé fordított lapokon mutatjuk be, és az egyik párat felemelve a néző látja csak annak lapjait, akkor nem gondolhatja, hogy memorizáltuk a párokat, tudni fogja, hogy valami trükk van a dologban - de a mutatvány voltaképp még hatásosabb is lehet.

A trükk hátránya, hogy leginkább csak egyszer szabad bemutatni. Egy ismétlés esetleg még beleférhet, de harmadjára a szemfüles néző észreveheti, hogy minden alkalommal ugyanúgy rakjuk ki a 20 kártyát.

Sokszor arattam siker ezzel a mutatvánnyal. És nem számított, ha évekig egyszer sem mutattam be, az egyszer alaposan begyakorolt műveletet hosszú kihagyás után is rutinosan végre tudtam hajtani.

A latin mondat jelentésének soha nem jutott eszembe utána nézni. nem teszem meg most sem. legalább ennyi titok maradjon a dologban.

Váratlanul 4-es PR értékre tett szert Póker-játék oldalam. Megtámogattam:

Texas Holdem Póker Játék
Póker Játék - Texas Holdem

Orbán is mondjon le!

Miután a virtuális megelőzöttség nagyszerű projektumán belül zseniális előrelátással január 18-án elkészítettem a Lemondott Schmitt Pál oldalt, azonnal figyelni kezdtem látogatottságát - azaz azt, mennyi Google-keresés esik rá. Trendjét tekintve az oldal népszerűsége növekedett.

Aztán az államfői lemondás iránt megelőlegezett bizalmam április 2-án beigazolódott. A hírt örömmel fogadva azonnal seo-jelentést írtam, hogy nekem bizony van Lemondott Orbán Viktor weblapom is. Az ezeken olvasható magyarázat szerint az oldal „nem titkoltan egy vágyott eseményt vetít előre abból a célból, hogy bekövetkezése esetén a Google-keresések erre az oldalra vezessenek. Az akció indításának időpontja: 2011. nov. 18. – az a nap, amikor a kormány tárgyalást kezdeményezett az IMF-fel. (Korábban, mint ismeretes, Orbán Viktor azt nyilatkozta, ha az IMF jön, akkor ő megy. Lemondása tehát saját következetességét és felelős politikai magatartását bizonyító döntés lenne.)” – Ez a feltevésem Schmitt esetében beigazolódott: oldalaim látogatottsága az egekbe szökött. Roppant érdekes azonban megfigyelni, hogy amint a Schmitt-lemondás iránti Google-keresések alább hagytak, meredeken felszökött az Orbán lemondása iránti érdeklődés (és ma már ez a népszerűbb). E tény valószínűleg egyben bizonyos társadalmi várakozást, igényt is kifejez. Ez akkor is örvendetes, ha felettébb kifinomult realitásérzékem azt súgja, Viktor-buktató oldalam csúcsra járatásához még nincs itt az idő.

Schmitt Pál és a becsület

Miután megfosztották doktori címétől, Schmitt Pál tv-interjúban jelentette be, hogy nem mond le államfői tisztségéről. Továbbra is úgy beszélt, mintha doktori dolgozata „alkotás” lenne, mintha  írta és nem pedig mások szellemi terméket eltulajdonítva lopkodta volna össze 95 %-át. Ez az ember ragaszkodik hozzá, hogy egy ország röhögjön rajta.

*

Interjújában azt mondta, „Becsületbeli kérdésről van szó.” Valóban. Ő a sajátját most vesztette el örökre.

*

A bábjátéknak vége. Orbán Viktor kezére menthetetlenül ráégett ez a szánalmas rongybaba.

*

Ha ebből nem lesz országos botrány és népharag, akkor ez a nemzet megérdemli, hogy egy ilyen ostoba fajankó, tisztségére és országára szégyent hozó tolvaj hazudozó legyen az első embere. Úgy kell nekünk!

*

 

• Lemondott Schmitt Pál - plágium
• Schmitt Pál lemondott - plágum

Egy régi plágium története

A közvéleményt foglalkoztató elnöki plágiumgyanú jó alkalmat ad számomra, hogy felidézzem, magam miként keveredtem kabátlopási ügybe. Az eset a ma már messzinek tűnő múltba, a hanyatló szocializmus cenzúraterhes esztendeibe vezet. A történet eléggé szövevényes, így kis bevezető és néhány kitérő elkerülhetetlen.

Az 1980-as évek második felében Mihail Gorbacsov meghirdette a peresztrojkát és a glasznosztyot, széles körű társadalmi átalakulások kezdődtek (amelyek végül, több más körülménnyel társulva, a Szovjetunió széteséséhez vezettek). Mindez nagyban érintette a Birodalom legszélén élő kárpátaljai magyarság életét is, lazult az ideológiai szorítás, az írók-költők kezdték úgy érezni, talán kimondhatnak olyan igazságokat is, amelyek korábban tilalmasnak számítottak.

Ilyen tabutéma volt például a magyarság szétdaraboltságának és a nemzeti önrendelkezési jognak a kérdése. Míg Magyarországon csak óvatoskodva, nálunk egyáltalán nem lehetett arról beszélni, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarok nem gyakorolhatják szabadon kollektív nemzetiségi jogaikat. Miközben a Ceauşescu-rezsim igen erős presszió alatt tartotta az erdélyi magyarságot, aközben az akkor éppen jónak látszó szovjet–román viszony miatt ezt a problémakört érinteni sem lehetett. Magyarországon a szakmai vagy szépirodalmi publikációk számára nyitva álltak a politikától kevéssé ellenőrzött-befolyásolt fórumok, Kárpátalján viszont ilyen lehetőség nem kínálkozott: magyar nyelvű publikációs orgánumként jószerével csak a megyei pártlap jöhetett szóba.

Történetesen abban az időben az én jó atyám szerkesztette >> tovább a teljes cikkhez: Kabátlopási ügyem