50 válogatott BDK-blog

Amikor ezen az ajánló blogon elindítottam sorozatomat, amely elé azt a célt tűztem ki, hogy bemutatom 50 blogomat (számuk azóta 60 fölé emelkedett), azt hittem, hamar végzek a dologgal. De naiv elképzelés volt, hiszen éppen blogjaim magas számából következik, hogy ha naponta átlagosan 1 blogba 1 posztot írok és nagyjából sorban haladok webhelyeim között, akkor két hónap múlva térek vissza ugyanarra a helyre... Így hát elég hosszú életűnek kell lennem, mert blogjaim szemlétomás gyorsabban szaporodnak, mint ahogy itt a számbavétellel haladok. No meg mire újra visszatérek ide, már el is felejtettem, hol tartok, ezért itt most egy nyilvántartás következik. Minden pont két fő linket tartalmaz, egyik az itt megírt posztra, másik az eredeti webhelyre mutat (ha az még létezik), illetve esetleg - ha a blog új helyen érhető vagy valahol valami fontos olvasható róla - akkor aktuális új linkeket is betűzök. Tehát:

  1. Az ősmanzárd - webnapló-szerűen vezetett első rendszerem. Eredeti helyükön - az ős-UngParty rendszerében - a 2002-2005-ös bejegyzések ma már kicsit nehezen bányászhatók elő, de a főoldalról - UngParty Manzárd - kicsit lejjebb görgetve tejes blogarchívumom naptári mutatója megtalálható, minden link kattintható és visz valahová...
  2. Egy manzárdőr feljegyzései - első blogom közösségi szolgáltatónál, 2004-ben elég szorgosan működtettem ezt a NolBlog rendszerében. Később novellákat, tárcákat tettem itt közzé. Igen ritkán használom: Egy manzárdőr feljegyzései.
  3. Régi Manzárd. A Blogter.hu közösségi szolgáltatónál 2006-ban nyitott blogom - itt éreztem meg először az olvasói visszajelzések erejét és a közösségi blogolás ízét-zamatát: Régi Blogter-Manzárd
  4. BDK-Manzárd a Blogter-en - amikor az előző blogról úgy éreztem, hogy "betelt", mint egy kockáz füzet, kezdtem egy újat, de ez már nem volt hosszú életű - eljöttem ettől a szolgáltatótól, de az archívumok ott maradtak. Aztán hosszú szünet után ajánló blogként kezdtem használni, de nagyon ritkán: BDK-MANZÁRD.
  5. Kárpáty Nyúz - 2005-ben indított hírblogom, amelyet a második nyilvánosság és a gonzó újságírás kárpátaljai fórumának szántam. A blog akkor hívta fel magára széles körben a figyelmet, amikor kisebb fajta botrányt keltett azzal, hogy leleplezte a KMKSZ és a beregszászi Főiskola fantom-honlapját (<Kárpáty News
. // A Nyúz egy eléggé alkalmatlan blogszolgáltatónál küldött, aztán kétszer is új helyen újrakezdtem, de ezzel akkora lett az összevisszaság meg annyi lett mindenütt a nem működő link, hogy néhány éve megszüntettem, töröltem, elérhetetlenné tettem a régi webhelyeket. 2013-ban azonban a Kárpáti Vipera rovataként újraélesztettem (és nagyjábból folytattam is) a régi kezdeményt, a nyolc évvel korábbi cikkek reprodukciója folyik az eredeti dátumok alatt, egyelőre ezeket érdemes megnézni:  2005. augusztus  |  2005. július