2016. június 25., szombat

Foci EB és a szurkolók

Cirka 30-35 éve szoktam le véglegesen a kívülről is tetten érhető focis szurkolásról, bár azelőtt se számíthattam túl vehemens és nagyon elkötelezett drukkernek. Valamilyen szinten a sport azért mégis érdekelt, nem egyszer töltöttem órákat sportközvetítések nézésével. Asztalitenisz, tenisz, könnyűatlétika, boksz, foci - elszórakoztatott, élveztem. De hatalmas élmények ekkor már nem értek és nagy szurkolásaim sem voltak. Aztán előbb a foci, majd maga a sport is szépen kiszorult az életemből, bár boxmeccset még   néhány éve élvezettel végignéztem - de most már hosszú ideje azt sem.

Viszont az utolsó nagy futballélményem 46 évvel ezelőtt volt, ez pedig az 1970-es VB elődöntőjének egyik meccse volt Olaszország és Németország között. Magára a meccsre már alig emlékszem, inkább csak arra, hogy lázba hozott, végigizgultam. Úgy rémlik, az Olaszoknak drukkoltam (nyertek), de inkább a meccs fordulatossága, a két csapat más-más stílusú küzdeni vágyása fogott meg. 13 éves voltam...



...Sokáig megtartóztattam maga, hogy a mostani EB-ről és a magyarok szerepléséről bárhogyan is megnyilvánuljak: nem is igazán volt véleményem semmiről, eléggé hidegen hagyott és csak valahol a tudatom mélyén kívántam (szurkoltam), hogy valami jó kisüljön ebből a dologból. Ami viszont mégis túlment az ingerküszöbömön, az a magyar szurkolók viselkedése, illetve az erre adott reakciók. Amit erről gondoltam, azt a Kárpáti Vipera elsziszegte: A fociról azért se!

Sejtettem, hogy ezzel indulatokat váltok ki, furcsálltam is, hogy a Facebookon leginkább csak egyetértő reagálásokkal találkoztam. De aztán persze jött egy kioktató hangú, személyemet is támadó "szurkolói vélemény" - egy távoli (bár személyes) ismerős tett túlontúl hosszú és számomra eléggé érdektelen megjegyzéseket, tisztában voltam vele, hogy egy szurkoló leginkább csak ilyesmiket írhat. Rövideket, letudósokat válaszoltam. Aztán azt írta, hogy rosszul viselem a kritikát. Válaszomat ide tűzöm:
a kritikát remekül viselem, kb. 30 éve szórják a fejemre, amióta tudatosan szembemegyek a látszatmagyarsággal, az üres szólamokra alapozott öntudattal, a nemzeti féltéglára való hivatkozással. amit most látok, az népbutítás eredménye, beteges tömegpszichózis. tisztában vagyok vele, h aki ebben szembemegy a 'nemzeti érzülettel', az kihúzza a gyufát. viszont tök fölösleges magyarázni, hogy nekem is alapvető létszükségletem a magyar nyelv és kultúra és hagyomány, csak épp nem úgy gyakorlom a magyarságomat, mint a sokaság. kár bizonygatni, hogy dehogynem örülök minden magyar sportsikernek, dehogynem szurkolok! csak ezt egyfelől más hőfokon teszem, másfelől ha túl sok a zavaró tényező, akkor azoktól nem tudok eltekinteni. mert ha a levesembe egyetlen csepp trágyalé kerül, az maga is trágyalé lesz és nem leves többé. a trágyalé most sugárban ömöl, kérek engedélyt undorodni
Reagálás: trágyának nevezem azt, aki nem ért velem egyet. Ezt pontosítanom kellett:

2016. június 22., szerda

Lehetek-e SEO-szakértő?

Google szakértő - SEO szakember
A SEO-szaki optimalizál
Harminc egynéhány éves koromig én nem igazán tartottam magam felnőttnek. Annak ellenére sem, hogy már gyerekeim voltak, komoly szerkesztőként dolgoztam egy kiadóban, 5-6 könyvem is megjelent akkorra. És mégsem. Leginkább azért nem, mert nem vettem magam eléggé komolyan, kicsit értetlenkedve néztem családomra, munkámra, sikeremre: hogy én, a kölyök, már itt tartok.

Ugyanezen okból nem érzem magam SEO-szakembernek sem. Hiába foglalkozom ezzel a szakmával tíz éve, hiába mélyedtem el a keresőoptimalizálás elméletébe és gyakorlatába, hiába vagyok képes látványos sikereket elérni: azért valahol mégis annak a a honlapokat bütykölgető amatőrnek érzem magam, akit mérhetetlen örömmel tölt el, ha rájön, hogy miként lehet egy képet a szövegben jobbra vagy balra zárni.

Ennek a témának a felvetésére most több okom is van. Az első az, hogy bár hosszú ideig az én honlapom volt az első a Google-találatok közt arra a keresésre, hogy SEO-szakértő - most azonban letaszítottak erről a trónusról,és alighanem egy valódi szaki honlapja került az élre. Nem mintha még így is nem lenne számomra nagyon megtiszteltető a dobogó második helye, picit azért mégis bánt a dolog. Megpróbálok hát tenni ellene, igyekszem visszatornázni magam.

Már csak azért is, mert a fentebb említett tíz év éppen kerek lesz nemsokára. Erről főblogomban írtam, bár igaz, egy hónappal elnéztem a dátumot, tehát július 19-én lesz a kerek évforduló.

Posztomban méltattam a verseny győztesének szakmai tudását, megemlítve, hogy nekem SEO-ismeretek helyett
csak kreativitásom volt, a keresőoptimalizálásról majdhogynem akkor hallottam először, elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat híján lelkesedéssel és ötletességgel, egyéni megoldásokkal operáltam. Hogy amatőrként három honlapommal is ott lehettem a profik top10-esében, az máig jó érzéssel tölt el. | Az első versenyt követte a második, ez már díjazásra ment, itt 10. lettem, a harmadikon az első 20-ba is nehezen fértem be (ha jól emlékszem). Ennél azonban fontosabb, hogy komolyabban is elkezdett érdekelni a keresőoptimalizálás, és hovatovább hobbimmá, később szenvedélyemmé, mára pedig az írást is háttérbe szorító legfőbb tevékenységemmé vált. Ezért fontos dátum a tíz évvel ezelőtti. | Gondoltam is, megünneplem azzal, hogy az akkori eseményeket és magam szereplését összefoglaló felújított weboldalt feljuttatom a Google első helyére. Majdnem sikerült, ám a Wikipédia, úgy tűnik, pillangószívben is verhetetlen. De a második helyen csak ott vagyok...
Egy másik posztomban is említettem az akkori versenyt annak apropóján, hogy alig tudtam összeszámolni blogjaim számát. hetven fölé emelkedett...

Na jó, hát persze: kell személyes blog, kell közéleti, nyilván indokolt, hogy legyen Kárpátalja-blogom. És Piréz-blogom. És Tsúszó-blogom. És honlapajánló blogom. És versblogom. És virtuális irodalmi felolvasóhelyem. És virtuális Magyar Köztársaságom. És Szabad Európa Rádióm. És Ukrajna-blogom. És ha már regényemnek a neten volt a könyvbemutatója, akkor kell egy Tejmozi-blog is. És hogy a többi könyvem se legyen árva, kell egy könyvesblog. A szellemi játékokat, feladványokat kedvelő sakkjátékos hogy lehet meg játékblog nélkül. És kell egy vagy inkább két közös blog Évával. Meg a szerteszét megjelent posztjaimból havonta válogató webmagazin is kellett, de nagyon. Meg egy olyan is szükségessé vált, amely csak a KULT témájú írásaimat (főleg filmes jegyzeteimet) tartalmazza. De itt talán meg kellett volna állni. Ez még nem lett volna több, mint írói énem kiterjesztése a virtuális térbe, a világhálóra, a webre. De nem álltam itt meg. | Összesen kb. hetven darab. Félelmetes. De most már százig aligha állok meg...

2016. június 13., hétfő

A kárpátaljai magyarság exodusa?

Kárpátaljai magyarság - exodus? - Tömeges kivándorlás
Eltűnik-e a térképről a kárpátaljai magyar etnikum?
Nem tudom, hogy valóban exodus-e az, ami történik. Valószínűleg nem pontos ez a szó arra a jelenségre nézve, ami meghatározza (megpecsételi) a kárpátaljai magyarság sorsát. Az exodus rövid idő alatt lezajló teljes kivonulás, kimenekülés. Esetünkre egyik sem áll. A folyamat évtizedek óta zajlik, saját megfigyelésem szerint már az 1960-as-70-es években is voltak áttelepülő családok, számuk a 80-as években megugrott: az egyre siralmasabb gazdasági helyzet és az egyre merevebb szovjet ideológia egyaránt erre ösztökélt mind többeket (akkoriban még csak a családegyesítés adott lehetőséget a kitelepülésre, akinek nem voltak rokonai, az kiházasodott, illetve kiházasította gyerekét vagy akár özvegy anyját - s pár éven belül kispriccelt az egész család). Jól emlékszem, környezetemben nem egy fiatalnak gyakorlatilag életcéljává vált a kiházasodás. Számos konkrét esetet fel tudok idézni.

Aztán talán a peresztrojka kicsit lelassíthatta a folyamatot, több lett az emberekben a várakozó bizakodás - igaz, talán a bizonytalanság is. Viszont a rendszerváltás után újra tömegessé vált a kivándorlás: ennek sokkal kevesebb lett az adminisztratív akadálya, miközben a függetlenné vált Ukrajnában teljesen ellehetetlenült a helyzet (hiperinfláció, jegyrendszer, áruhiány, munkahelyek tömegének megszűnése stb.). Az 1990-es évek első felében ismerőseimnek és rokonaimnak a sokasága költözött ki Magyarországra, akadtak, akik Szlovákiába, Amerikába, Izraelbe távoztak.

Aztán a hullám kissé elcsitult, de tény, hogy a kárpátaljai magyar nemzetiségi közösségből évente kb. 800-1000 fő távozik véglegesen más országba. Az az ütem évszázadnyi időt tenne szükségessé a magyarság elfogyásához, így ez nem nevezhető exodusnak.

Viszont igaz, hogy az ukrán-orosz fegyveres konfliktus kitörése és a háborús viszonyok kialakulása, a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése és a soron kívüli behívások többszöri ismétlődése rendkívüli módon felgyorsította a folyamatot. Becslések szerint 2013 óta akár 40 ezer kárpátaljai magyar is elhagyhatta szülőföldjét - de hivatalosan az áttelepültek száma ennek csak töredéke, a többségük valamilyen köztes státusban élve van távol Ukrajnától. A családjaikat hátrahagyó hadköteles férfiak egy része bizonyára hazaköltözne a katonai konfliktus elmúltával - de ennél is többen lesznek, akik egy idő után meggyökereznek új közegükben és inkább a családjuk fogja követni őket a biztosabb megélhetésbe, jobb életkörülményekbe.

De ez sem exodus, hiszen még mindig százezres az itthon maradtak száma és ha kicsit is javulnak a körülmények, akkor a kivándorlási tempó is visszaáll az évi cirka ezer vagy inkább kevesebb főre - ami azt jelenti, hogy Kárpátalján még évtizedek múltán is jelentős számban élnek majd magyarok, ám annyi bizonyos, hogy közösségként működni egyre kevésbé fognak, lévén ez most is jószerével csak bizonyos "erőltetés" és "érdekeltté tétel" közepette történik.

Mindezekről most Bárdi Nándor történész, kisebbségkutató egy előadása okán írtam, ő beszélt arról, hogy exodus előtt áll a kárpátaljai magyarság. A fogalom helytállóságában én Tamás vagyok, de azt magam is vallom, hogy a kárpátaljai magyarságnak befellegzett.


2016. június 11., szombat

Aljas nyolcas. Quentin Tarantino filmje, 2015

Tarantino: Aljas nyolcas. A film főszerepkői
Samuel L. Jackson, Jennifer Jason Leigh és Kurt Russell az új Tarantino filmben – Aljas nyolcas

Valaha rendszeresen írtam kis filmes reflexiókat, szubjektív értékeléseket főblogomba, mi több, számos filmcímre rákeresve a jegyzeteimre mutató link a Google első oldalán szerepelt. SEO szaki vagyok elvégre. Az utóbbi időben elhanyagoltam ezt a területet, bár most sem nézek hetente kevesebb filmet, és ezek nem is rosszabbak a korábbiaknak, ritkán érzek ingerenciát arra, hogy elmondjam benyomásaimat. Wes Anderson két legutóbb látott filmjéről már majdnem írtam... aztán valahogy mégsem eredt meg a digitális pennám. Ám az új Tarantino-film váratlanul megihletett...

...Igazi remeklés Quentin Tarantino 2015-ös filmje, az Aljas nyolcas. Bár az író-rendező egyaránt igazodik mind a westernfilmek, mind a történelmi kalandfilmek stílusjegyeihez (és címadásához, lásd: A piszkos tizenkettő), mind a maga-teremtette hagyományokhoz, de mindkét tradíción túl is lép. A klasszikus westernek és kalandfilmek kelléktárán azzal lép túl, hogy a szabadban játszódó nagy jeleneteket, lovasvágtákat, tűzpárbajokat teljesen mellőzi, ehelyett a történés nagyja belső terekben zajlik, szinte kamaradarab-jelleget adva a filmnek. Az egyik belső tér egészen szűk: egy postakocsi belseje. A másik enteriőr tágasabb, de szintén már-már az intimitásig bensőséges: „Minnie rőfösüzlete”, más szavakkal vegyeskereskedése, szatócsboltja, amely azonban egy vendégfogadó szalonja, kávézója, étterme is egyúttal. Ebben a két zárt térben olyan összefüggések bontakoznak ki és olyan feszültségek teremtődnek, amelyek már nem egy vadnyugati kalandfilm,  hanem sokkal inkább egy intellektuális dráma és/vagy egy pszichothriller jellegzetességeit mutatja. A maga-teremtette filmes jegyeken pedig azzal lép túl Tarantino, hogy >> folytatás főblogomban: Tarantino: Aljas nyolcas

film - jegyzet - ajánló - google első oldal