2014. szeptember 24., szerda

A Librarius felületén botrányom és fulladásom

Mi történik, ha egy olvasott portál főszerkesztője felfigyel 3 évvel ezelőtti blogbosztomra? Az történik, hogy a lapjára kiteszi a fotómat és a szövegem 80 százalékát, majd linket küld az eredeti posztra. Vagyis nem is annyira a linket küldi, hanem az olvasókat, akik kattintanak és elolvassák a maradék két rövidke bekezdést az eredeti közlés helyén - az én blogomban.

A portálnak ez jó, mert érdekes anyagot talált, sokan megnyitják a címre kattintva - jó nekem, mert özönlenek az olvasók. Máskor százas nagyságrendű a napi olvasottságom, most az ezrest súrolja. Főleg, hogy a Librarius anyagát még a nagy megosztók, hírkeresők is listázzák. Így egyszerre olvasottá és népszerűvé lett az az írásom, amelyre 3 éve alig néhányan figyeltek fel... (No, nem voltam rest, rá akartam duplázni, ajánlottam Podmaninczky Szilárd főszekesztőnek egy másik jopofaságomat - azt is megszellőztette saját portálján a tartalom 80 százalékának és az átirányító linknek a mértékében. Köszönet érte! - érkeznek az olvasók rendesen)


A második közlés címéhez azért annyit kénytelen voltam hozzáfűzni, hogy dehogy "előre" írtam meg. Utólag! Ahogy egy posztumusz íróhoz illik.
 
Eredeti blogbejegyzéseim:



2014. július 30., szerda

Amikor igazszós voltam...

A régi Kárpáti Igaz Szóhoz elsősorban természetesen apám révén kötődtem, aki 1965-től 1987-ig főszerkesztője volt az önállóvá vált kárpátaljai magyar sajtóorgánumnak. Ez a kapcsolat a 81-től mind nagyobb függetlenségre törekvő József Attila Stúdió és a lapon belüli állandó rovata majd oldala, a Lendület révén kicsit szerteágazóbb lett. Az addig társadalmi munkában végzett szerkesztői feladatokat apám nyugalomba vonulása után 1987-től másfél évig immáron hivatalos státusban, félállású főmunkatársként végeztem. A Lendület helyett indított Új Hajtás melléklet szépirodalmi anyagait gondoztam ekkor. Behun János főszerkesztővel bár voltak vitáink, de remekül kijöttem vele, ám korai és roppant sajnálatos halála után Szabó Béla vette át megbízott főszerkesztőként az újság irányítását és vele hamarosan kenyértörésre vittem a dolgot: amikor már nagyon feszült lett a viszonyunk, akkor én egy ideig felmondólevéllel a zsebemben jártam be a szerkesztőségbe. Amikor be kellett mennem, előtte megírtam a felmondásomat, zsebre vágtam, és úgy indultam egyezkedni Szabóval. Be is telt a pohár hamarosan. Valami versen vitatkozhattunk ismét, amikor bejelentettem: – Ezt én így már nem tudom vállalni – és letettem elé az aznapi dátummal írt Zajavljenyijé-t. A dolog meglepte, s miközben persze elhamarkodottnak nevezte elhatározásomat, és kifejtette, hogy egyedül én vagyok alkalmas erre a munkára, aközben zavartan megjegyezte: ezek szerint én ezt a lépésemet már előre kiterveltem, függetlenül attól, ő igent mond-e arra a versre vagy sem. Hogy jobban csodálkozzon, beavattam a titkomba, abba, hogy első komolyabb összetűzésünk óta minden alkalommal aznapi dátummal írt felmondás lapult a zsebemben, így lehettem csak biztos abban, hogy nem kényszerülök olyan kompromisszumokba, amelyek már túllépnek egy bizonyos belülről érzett mértéken. Ez ugyan igaz volt, de csak azzal a kiegészítéssel, hogy valójában már csak ürügyet kerestem az abbahagyásra.

Ezután talán még volt pár kósza publikációm a lapban, de aztán valamikor 91-ben bekeményítettem: a kárpátaljai magyarság körében ekkor zajlott az első belháború, és a lap teret adott a nemtelen támadásoknak, sárdobálásnak - ez elleni csendes tiltakozásul önkéntes szilenciumot hirdettem. 12 éven át nem is volt okom ezt megtörni.

Aztán 2003-ban kedvező főszerkesztő-váltás történt, örömmel engedtem Kőszeghy Elemér  invitálásának, állandó oldalam lett a lap Hóvége mellékletében (itt főleg hosszabb, művészeti témájú esszé-féléket adtam közre) és ezen kívül is jelengettek meg apróságai és hosszabb publicisztikáim is. 2004-ben aztán egy szerintem elfogadhatatlan magatartást képviselő főszerkesztői nyilvános levél miatt újra megszakítottam szerzői közreműködésemet az Igaz Szóval.

Ennek 10 esztendős évfordulójáról mostanában azzal emlékeztem meg, hogy egyik blogomban - és akkor ez akár része lehetne az 50 blogomat bemutató sorozatnak - újrapublikáltam akkori és ottani írásaimat. Például ezeket:

Liberalizmus – kisebbségben is

Amikor felkérést kaptam, cikket írjak arról: vajon van-e létjogosultsága a liberális eszméknek és a szabadelvű gondolkodásnak kisebbségi helyzetben, jelesül a kárpátaljai magyarság körében, első gondolatom a következő volt. Vajon tudok-e olyan érveket találni, amelyek meggyőzően igazolják azt, ami számomra teljesen természetes. Kicsit úgy éreztem, mintha arról kellene írnom, vajon van-e kisebbségi helyzetben létjogosultsága a szabad lélegzésnek és a személyes boldogságnak. Akad-e egyetlen olvasó is, akit meg kellene győzni annak az eszmerendszernek a létjogosultságáról, amely az emberi szabadságot nyilvánítja a legfőbb értéknek és olyan társadalmi berendezkedést tart kívánatosnak, amelyben a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb szabadságjogok biztosíthatók? Akad bárki is, aki megkérdőjelezné azt a gondolatot, hogy mindenki számára lehetőséget kell biztosítani személyisége szabad fejlődéséhez, kibontakozásához és beteljesítéséhez, mégpedig azok között a legtágabb határok között, amelyek nem sértik a többi embernek ugyanehhez való jogát? Hát kérdés ez egyáltalán?

Mire azonban idáig jutottam töprengésemben, arra is rájöttem, hogy nem szabad az álnaivat játszanom. Fölösleges úgy tennem, mintha nem tudnám, mi áll a probléma felvetése mögött. A kérdés felvetését nyilvánvalóan az teszi indokolttá, hogy az utóbbi időben a magyarországi (és általában a magyar) közgondolkodásban negatív fogalmak társultak a liberális szóhoz. Pontosan tudható az is, ez hogyan és miért következett ez be. Én két főbb előzményét is látom.

Az egyik az, hogy a magyar politikai baloldal részben vagy egészben a liberális eszmék mentén „fogalmazta meg magát”, értve ezen nem csupán a filozófiai és morális értelemben vett klasszikus liberalizmus szabadságeszményét, hanem (és főként) az alkotmányossággal és parlamentarizmussal biztosítható demokratikus liberalizmus iránti elkötelezettséget...
(Na, ez most pont aktuális....)

Az idő csapdájában

Kizökkent az idő – ó, kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt…
Shakespeare: Hamlet
(Fenyegető idő) Veszélyes dolog a jövő. Szünet nélkül azzal fenyeget, hogy bekövetkezik. Talán ettől való félelmünkben használunk mindenféle idő-praktikákat. Kifejezetten szeretünk például a nemzeti múltba menekülni, vagy azért, hogy a történelem dicső eseményeiből merítsünk erőt és keressünk indokot nemzeti büszkeségünkhöz, vagy azért, hogy – ellenkezőleg –, a legfájdalmasabb kudarcokat, igazságtalanságokat felidézve búsonghassunk egy nagyot, talán addig a gondolatig is eljutva, hogy ha ennyi sorsverés ellenére még mindig létezik itt, Kelet és Nyugat határán, nagyjából félúton az Urál és az atlanti partok között, a Kárpátok védő és szorongató ölelésében a tíz egynéhány milliós magyarság, akkor esetleg túléljük azt is, ami éppen most készül romlásba sodorni – vagy még inkább a jövőben leselkedik ránk. Mert hogy a jövő veszélyes fenevad.

Megszelídítésének egyik módja, ha kijelentjük, hogy már el is kezdődött.

Kisgyerek voltam, amikor akkori aktuális nagy vezérünk, Nyikita Hruscsov óvodákat látogatott, és büszkén kijelentette a csöppségeknek, hogy boldogok lehetnek, mert velük elkezdődött a jövő, ők bizony már a kommunizmus emberei, benne lesznek felnőttek. Felteszem, a kicsik nem értették, miről beszél a kopasz bácsi, de talán velem együtt, aki ön- és közveszélyes óvodakerülő voltam, arra gondolhattak, ha a kommunizmusban nem kell majd tejbegrízt enni, akkor az valóban jó dolog lehet. Azóta bizony már a gyerekeik is bőven kinőttek a kisdedóvóból, de az utópia nem vált valóra. Ami megmaradt: a tejbegríz, és a magukat butítani és megtéveszteni nem hagyók örök, de ritkán gyakorolt joga, hogy széles ívben köpjék azok arcába, akik meg akarják velük etetni. A későbbi történelmi példáktól most eltekintek, de a különböző érákhoz tartozó néhány fogalmat azért felriasztok a csalitból: internacionalizmus, világbéke, gyorsítás, átépítés, rendszerváltás, piacgazdaság, jóléti társadalom, demokrácia, szociális védőháló, esélyegyenlőség, Európa Ház, alapszerződés, hármas prioritás, kettős állampolgárság, autonómia, kedvezménytörvény, nemzetegyesítés, érdekérvényesítés, alkotmányos kötelesség, lebegtetett határok, nem elválaszt, hanem összeköt, szülőföldön magyarul, integráció, információs társadalom, globalizáció, hajrá, hajrá, egyétek meg a tejbegrízt, gyerekek.

A fent ajánlott írások a címekre kattintva olvashatók el teljes terjedelmükben, az összes akkori igazszós publikációmat erre a címkelinkre kattintva listázza ki a blog: a Kárpáti Igaz Szóban, 2003-2003


2014. június 9., hétfő

Blogról blogra

Úgy tűnik, 50 blogomat bemutató sorozatom megrekedt. Fő oka univerzális lustaságom meg más irányú elfoglaltságaim (keresőoptimalizálok), de vannak enyhítő körülmények is. Vagy inkább súlyosbítók, lévén az, hogy pl. a Freeblog.hu megszűnt és vele 5 blogom vezsett oda, az inkább súlyosbítás. Volt, amit időben átmenekítettem, például a Kárpáti Viperát, de pl. a Gemkapocs címűt meg egy alternatív Kárpátalja-blogot a digitális földrengés maga alá temette. Megszűnt két remek blogom a bloglap.hu alatt. Jól használható rendszer volt, vagy három éven át ingyenesnek mondta magát a szolgáltató, de aztán elkezdtek reklámot nyomni, majd pénz kértek a fenntartásért. Aránytalanul sokat, másutt ennyiért jókora, akár 20 blognak is elég tárhelyet vehetek. Hát annak a kettőnek is lőttek - holott a különböző szolgáltatóknál fenntartott webhelyeknek SEO-munkámban jelentősége van.

Persze közben nyitottam újakat, de amíg egy blog felfut... Merthogy ezek persze optimalizált webhelyek voltak és remek, minőségi linkeket küldhettem róluk. De hát az internet, a web már csak ilyen. Kicsit efemer... Ále jó.

2014. április 13., vasárnap

Szerény évforduló elé

Szerény évfordulóra készülök: 10 éve annak, hogy nem publikálok a Kárpáti Igaz Szóban. Azelőtt cirka 12 évig szintén nem, de 2003 májusában beadtam a derekamat és 2004 áprilisáig megjelent pár hosszabb esszé-szerűségem és közéleti írásom. A sort ez a publicisztikai opusz nyitotta:
Magamnak is furcsa élmény volt újraolvasni.

2014. március 27., csütörtök

Pécsett a hamis Arvisurák

http://arvisura-seo.blog.hu/Nemrégiben Bodnár László blogger barátom meghívott blogolni a BlogPécs.hu  blogba... Most, hogy egyetlen mondatba ennyi blogot sikerült beleraknom, az jut eszembe: nem elég nekem a saját félszáz blogomat etetni... No persze a dolognak számomra kellemes aspektusai vannak: fontos könyveim megjelenése és sok személyes kötődésem, többszöri ottani megfordulásom és szereplésem okán kicsit pécsinek érzem magam - és roppant jól esik, hogy ott élő barátaim is valamiféle tiszteletbeli félig-meddig-szegről-végről-virtuálisan-spirituálisan pécsinek tartanak. Ideje volt hát erősíteni a Pécs-Ungvár világtengelyt :) De lássuk, mit írtam a PécsBlogba bele:

2014. február 17., hétfő

Asszociációs játékok

Második sorozatához érkezett >itt leírt asszociációs játékom<, amelynek lényege, hogy néhány előre megadott szóról más szavakra asszociálva ezekből az új szavakból összerakjuk a megfejtést, amely jelen esetben mindig egy közismert mű címe. Magyarázat helyett sokkal célszerűbb a fent megadott link alatt nyíló oldalba belekukkantani: számos példa szerepel ott - megfejtéssel és magyarázattal együtt.

A játék elég kevés résztvevővel indult, ennél többen kapcsolódtak be menet közben, ezért célszerűnek látszott valahogy kiküszöbölni a később indultak hátrányát a pontversenyben. Ezért a tervezettnél hamarább lezárult az első forduló (tekintsük amolyan tagtoborzó próbafutamnak), és máris elindult az új. A feladványok eléggé nehezek, de már az elsőt is 24 órán belül tíznél többen megfejtették - nekik ezúton is gratulálok.

Létrejött emellett egy FB-csoport is Ludus név alatt, a belépettek itt értesülhetnek a friss feladványokról. Az asszociációs játék mellett kis logikai fejtörőket is fabrikálok tagtársaim szórakoztatására.

Alig hihető: minél vénebb vagyok, annál fontosabb nekem a játék. Voltaképp játszásnak fogom fel a weboldalak Google-optimalizálását is - holott ezzel időnként hivatásszerűen foglalkozom.