2011. december 2., péntek

Költők a globális faluban



A McLuhan-centenárium alkalmából – az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségeket kihasználva – hálózati felolvasást rendezünk. Az esten négy város költői találkoznak egymással és a hallgatósággal, részben virtuálisan. Akik ellátogatnak az egyik helyszínre, a helyi eseményen túl a többi város felolvasó estjeinek vendégeivé is válnak.

Bécs: Nemes Z. Márió
Budapest (Kalicka Bistro): Csobánka Zsuzsa, Kele Fodor Ákos, Pál Dániel Levente
Debrecen (MODEM kávézó): Áfra János, Korpa Tamás, Lapis József
Szeged (SZTE BTK): Kollár Árpád, Lanczkor Gábor, Orcsik Roland

A résztvevők (virtuális) jelenlétükkel és (inter)kulturális reflexióikkal kiterjesztik szerepeiket a költészet romantikus, alternatív, underground felfogásán túlra. Egy költő az információs társadalomban nem magára hagyott, introvertált emléknyom, hanem ugyanúgy a kommunikációs és technológiai innováció része és előmozdítója, mint például egy programozó.

Az esten négy város költői találkoznak egymással és közönségükkel a virtuális térben, bizonyítva, hogy (1) az írásnak nincsen vége, (2) a domesztikált technikai protézisek ugyanúgy lehetnek a költészet és az előadás részei, mint a metaforák.

Az egyik helyszín egyik költőjének felolvasását egy másik helyszín egyik költője követi, az est ilyen spirál mentén bontakozik ki, felszámolva a teret, összehozva személyest és személytelent.

Akik pedig nem tudnak jelen lenni, online követhetik az eseményt.

TOVÁBBI INFÓ FOLYAMATOSAN! 
Költők a globális faluban »
Tájékozódás: Ki volt Marshall McLuhan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése